Tenni akar a Tisza-tó-ért ?

 

Kérjük, Támogassa Egyesületünket

SZJA. 1%-ának felajánlásával!

Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület.     

Adószám:18841840-1-16

 

 

 

Itt a hideg, duzzad a jég, vár a Tisza-tó !

2012. február 4-én és 5-én újra lesz Tisza-tavi Jégtúra

 

Az időjárás előrejelzések biztató képet mutatnak, ezért a Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület február 4-én és 5-én megszervezi a Tisza-tó egyik legkülönlegesebb és legismertebb eseményét, a Tisza-tavi Jégtúrát. A túra során változatos terepen, a Tisza-tó felfagyott medrében, jégen, nádasokban, ártéri erdőkben haladunk.

A túra mindkét napon indul különböző útvonalon.  A tervezett táv szombatra 10 km, vasárnapra 15-18 km. A túrát korábbi tapasztalatok szerint gyerekek és idősebbek is kényelmesen tudják teljesíteni, mert közben 2-3 tájékoztatóval egybekötött pihenőt tartunk.

Vasárnap a programon részt vesz a Tisza-tó Nagykövetének, a Csík Zenekarnak néhány tagja is. Az élménybeszámolókat megörökítjük és közzétesszük az interneten!

A túrák szombaton és vasárnap fél 10-kor Poroszlón, a Fűzfa Pihenőparkban (Poroszló Tiszafüred felőli végén, a híd előtti kanyarban a 33-as főút mellett) kezdődnek.  Kérünk mindenkit, a saját biztonsága érdekében érkezzen meg 08.30 és 09.30 óra között, mert a túra előtt ismertetnünk kell a legfontosabb tudnivalókat, szabályokat.

Fontos a meleg, réteges ruházat és a lehetőleg vízhatlan (nem beszakadás, csak a jégen lévő hó áztató hatása ellen) túracipő, bakancs.

A túrák pontos útvonalát csak a pénteken tartandó bejáráson, a jégviszonyok függvényében jelöljük ki. A tervezett terület a Poroszlói medence a 33-as főút és a kozma fok között. A túrázókat a biztonság érdekében legalább 6-7 fő túravezető kíséri.

A túrán a részvételi díj egy napra 1000 Ft/fő, két napra 1500 Ft/fő, melyért egy felnőttel egy 14 éven aluli gyerek ingyen vehet részt. Kedvezményes díj gyerekeknek, diákoknak egy napra 500 Ft/fő, két napra 750 Ft/fő. A részvételi díjat a helyszínen a Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesületnek kell befizetni.

A túrákról további információ: Szabó Lajos 30/399-5735.

 

 

 

 

 
A Tisza-tónál található az év ökoturisztikai létesítménye
Az év ökoturisztikai tanösvénye

A Szabics Bt. által üzemeltetett tiszaörvényi Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvény nyerte el az Év ökoturisztikai létesítménye 2011 címet. A látogatóközpont, illetve tanösvény kategóriában kiírt pályázaton az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettek meg.

Bővebben...
 
IV. Tisza-tavi Madarász Fesztivál

IV. Tisza-tavi Madarász FesztiválA Tisza-tó sokak számára ismert különleges vízterület, mely mesterséges kialakításából következően és egyben azt meghazudtolóan hazánk legváltozatosabb felszínnel rendelkező nagytava. A mozaikos élőhelyek nem csak az ott kenuzó, csónakázó látogatókat varázsolják el, hanem a „légtérből” érkező madaraknak is ellenállhatatlan csábítást jelentenek. A tó 127 km2-es területének mintegy 2/3-a a Hortobágyi Nemzeti Park része, s Tisza-tavi Madárrezervátum néven vált ismertté. Ezen a területen a több mint száz fészkelő faj mellett kiemelt jelentősége van az itt vonulás közben megpihenő több százezer madárnak, s ez fordítva is igaz: a Tisza-tó és Hortobágy vízfelületei képezik Európa egyik legnagyobb madárvonulási központját.

 

Bővebben...
 
Tisza-tavi Túraközpont Hálózat

Tisza-tavi Túraközpont HálózatA Tisza-tó a természet közeli élmények esszenciája. Ha aktív kikapcsolódásra vágyik, a Tisza-tavi Túraközpont Hálózat megszervezi kirándulását és kiszínezi üdülését.
A hálózat tagjai minőségi szálláshelyek, kikötők, lovas tanyák és éttermek , ahol vízi, kerékpáros, lovas és gyalogos túrákat szerveznek és a régiót behálózva kínálnak speciális szolgáltatásokat a túrázók számára.

A természetjárás mellett gazdag kulturális örökség kincseit is rejti a vidék. A Tisza-tónál fazekasok, bőrművesek, csipkeverők, gyékénykötők és vesszőfonó mesteremberek mutatják be kézműves műhelyeikben, hogyan válnak használati tárgyakká kezük alatt a természet adta alapanyagok.

Szolgáltatásaink:

 

  • túraeszköz bérlés (kerékpárok, csónakok, kenuk, távcsövek, nordic walking, GPS) és lovas programok
  • jogosítvánnyal rendelkező túravezetők, vizen, lovon, kerékpáron és szárazföldön 
  • túraközpont-éttermeinkben túramenü, sport italok, útravaló túracsomag
  • őrzött parkolók
  • információk, túraajánlatok, térképek és kiadványok
Túraközpont térkép

 
 

Üdülési ajánlataink:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Hogyan találtál a turakozpont.hu-ra?
 

Hírlevél feliratkozás


canakkale canakkale canakkale